Üdvözlök mindenkit! :)

Egy hét telt el első kirándulásunk óta, így eljött az ideje, hogy újból vitorlát bontsunk. A mai alkalommal nem egy konkrét nyomozásról olvashattok, hanem úgy gondoltam, néhány hasznos tanáccsal szolgálnék azok számára, akik kedvet éreznek a saját családfájuk összeállításához, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Bevallom, nagy örömmel töltött el, hogy előző posztom után több pozitív visszajelzést is kaptam tőletek, sőt, néhányan elárulták, hogy maguk is kacérkodnak a gondolattal, hogy kiderítsék, honnan jöttek, kik voltak az őseik. Mivel a blog egyik nem titkolt célja eme hobbi népszerűsítése, fontosnak tartom, hogy segítsek Nektek elindulni azon az úton, melynek végére ugyan kevesen jutnak el, de nem is az a fontos, sokkal inkább maga a kutatás élménye. Az, ahogyan egyre több szeletét fedezzük fel múltunknak, ahogyan a megsárgult képek szereplői megelevenednek és megismerjük őket, habár sohasem találkoztunk velük. Márai Sándor így fogalmazott egykor: "Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás."

Még emlékszem, velem ez hogyan kezdődött. Kilenc-tízéves lehettem, mikor nagymamám először mesélt a gyerekkoráról, a falun töltött nyári hetekről. Ő már Budapesten született, de édesanyja még Köröstarcsán, Békés megyében látta meg a napvilágot. Nagymamám a bátyjával együtt gyakran töltötte a nyarat az ott maradt rokonoknál, s ezekről az időkről számtalan emléket őrzött meg.

A Zsolnai-lányok; elöl nagymamám és bátyja

Mesélt arról, hogyan várt arra, hogy megszáradjon a kimosott ruha, merthogy az az egy volt neki, nem volt váltás. Arról is, mennyire felforrósodott a napon a víz, amit kint hagytak, s amivel fürdenie kellett. Ugyanígy égette a talpát a kő, amíg álldogált a mosásra várva. Mesélt Lidi nénikről, Sanyi bácsikról, kiknek vezetékneve, pontos rokonsági foka az idők homályába veszett. Mégis, ez volt az első lépés afelé, hogy eljussak a most 566 főt számláló családfám megalkotásához. Első és legfontosabb tehát, hogy az élő rokonoktól, ismerősöktől minden apró információt begyűjtsünk, még akkor is, ha az, abban a pillanatban jelentéktelennek tűnik.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos. Sokszor csak évek múltán derül ki valamiről, hogy hasznosnak bizonyul, hogy ismét előrevitt minket egy lépéssel. Érdemes addig kifaggatni a nagyszülőket, dédszülőket, rokonokat, míg megtehetjük, míg emlékeznek és mesélnek egykori életükről, a családi legendákról. Arról a korról, mikor a fényképezés csupán kevesek kiváltsága volt,  egyedül idősebb rokonaink által tudhatunk meg többet. A később lebontott falubeli házról nem készült fénykép: csak azok látják maguk előtt, akik benne éltek. 

Mit és hogyan gyűjtsünk? Először is egy papírlapra készítsünk egy vázlatos családfát, legalulra írjuk a saját nevünket, születési adatainkat. Felettünk lesznek szüleink adatai (születés+házasság), felettük két irányban pedig a nagyszülők hasonló dátumai, amennyiben tudjuk azokat. Akik szerencsések, ismerhetik egy vagy több dédszülőjüket, de róluk a nagyszülőket és a szülőket is ki lehet faggatni. Előfordul, hogy egyes személyekről tényleg csak annyit őrzött meg a családi emlékezet, hogy "Erzsi néni", de ezt is jegyezzük fel. Kezdetnek az a fontos, hogy az alapadatokkal tisztába jöjjünk: a dátum, a helység, a vallás igazán a XIX. századi ősök esetében lesz lényeges.

 Eleinte megteszi egy füzet vagy több papírlap az egyes ágak letisztázásához, de ha komolyabb kutatásba kezdtek (amit szívből remélek!) , érdemes beruházni az alábbi két, egyébként igényes kiadvány egyikére (ajándékötletnek sem utolsó):

Ezekbe nem csak a tényeket jegyezhetjük fel, hanem mindenféle családi történetet, fotót, emléket őrizhetünk egy helyen, hogy legyen mit továbbadni a következő generációknak. 

Habár egyáltalán nem biztos, hogy a CD-t vagy a DVD-t ötven vagy száz év múlva bármiféle eszköz majd olvasni tudja, a felfedezett ősök számának növekedésével párhuzamosan elkezdhetjük az adatokat elektronikus formában is gyűjteni. Erre a célra rengeteg számítógépes adatbázis létezik, én a Family Tree Maker nevű programot használom. Készíthetek számtalan variációjú családfa-rajzot, lekérhetem egy adott személy külön családfáját vagy akár térképre és idővonalra vihetek kiválasztott családtagokat. Közel 600 személy esetén a gyors kereshetőség sem utolsó szempont.

Ha vannak otthon régi fényképek, iratok, gyűjtsétek őket egy helyre, majd nézessétek át az idősebb családtagokkal! A képek hátuljára érdemes ceruzával felírni, hogy kiket ábrázol, mikor készülhetett, mivel évek múltán már senki sem fog rá emlékezni! Saját tapasztalat... Itt mondom el, hogy az anyag elmentése, biztos helyre gyűjtése alapvető fontosságú! Többszörösen igaz ez az elektronikus formátumú adatokra, az adatbázisunkra; inkább több helyen legyenek elmentve a netes találatok vagy akár a családfa. Az előző posztban említett mormon oldalon talált anyakönyvi bejegyzések képeit is mentsük le magunknak (én ki is szoktam nyomtatni), mert volt már rá példa, hogy bizonyos időszakok adatait egyszerűen levették a honlapról és sosem tették vissza. Aki időben kapcsolt, megszerezhette az őt érdeklő képeket. Ugyancsak emiatt érdemes a távoli rokonok adatait is gyűjteni, addig, amíg lehetőség van rá. Később bánni fogjuk, ha nem mentettünk.

Bejegyzés egy budapesti, I.kerületi polgári házassági anyakönyvből

A fényképek, iratok mellett a lakóhely temetőjének sírkövei és a háborús emlékművek is fontos adalékokkal szolgálhatnak a kutatás során. Szerencsés helyzetben egy-egy ág képviselői évtizedekig, akár évszázadokig is ugyanazon a településen éltek, így sírjaik is egy helyen találhatóak. A kis falvakban általános a jelenség, hogy alig néhány különböző vezetéknév fordul elő, ami miatt a családtagok azonosítása nem egyszerű feladat. Ezért fotózzunk le minden olyan sírkövet, amin gyaníthatóan rokon neve áll.
Néhány évvel ezelőtt Somogyban jártunk halottak napja alkalmából, s négy temetőt is felkerestünk, ahol rokonaink nyugszanak.  Mivel nem nagy temetőkről van szó, az ismert sírok mellett hamar felfedeztem még jó néhányat, többek között közel kétszáz éveseket is, amiket a tágabb családhoz tudtam kötni. Leírhatatlan az az érzés, ahogy ott álltam a rég elfeledett ősök nyughelyénél, arra gondolva, hogy sem fénykép, sem személyes tárgy nem maradt utánuk; kissé groteszk módon sírkövük az egyetlen bizonyíték arra, hogy éltek valaha.

Ha a fentiekkel jól állunk, elkezdődhet az anyakönyvi keresés. Magyarországon 1895 óta létezik polgári anyakönyvezés, vagyis a vallástól függetlenül minden születés, házasság és halálozás kötelezően bejegyzésre kerül a helyi anyakönyvbe. Ezek adatbázisa itt érhető el. (A történelmi Magyarország egyes megyéi is itt kaptak helyet). Elkezdték a képek adatbázisba vitelét, de a projekt még gyerekcipőben halad, így sokszor kénytelenek vagyunk egy adott település több évtizedes anyagát átlapozni, ha csak körülbelüli adattal rendelkezünk valamely eseményről. Egy tipp: gyorsabb a keresés, ha 4-5 ablakban nyitjuk meg a rekordokat, így egyszerre több évet nézhetünk át. 

A keresést kezdjük a már ismert 1895 utáni adatokkal; jó érzés lesz a hallomásból szerzett információk megerősítését látni a képernyőn. A bejegyzésekből kigyűjthetjük a személy alapadatait, lakhelyét, szülei és házastársa nevét, adott esetben a tanúk vagy a bejelentő adatait is. A megjegyzés rovatban szereplő UB vagyis utólagos bejegyzés általában a haláleset évét takarja, de utalhat névváltoztatás illetve válás tényére is. Kisebb települések esetén érdemes a fent lévő összes bejegyzést átnézni elejétől a végéig, hiszen véletlenszerűen ráakadhatunk akár több tíz családtagra is. Én személy szerint minden olyan illető adatait kiírom, akinek a (nem olyan gyakori) vezetékneve előfordul a családban, mert sosem tudhatjuk, mikor találjuk meg a kapcsolatot, a hiányzó láncszemet. Milyen jó lesz akkor, hogy csupán be kell illeszteni a meglévők közé!

"Sajnos" az 1895 előtti rekordokat csak adatbázis formájában érhetjük el, ami sokszor nehézkes, főleg, ha elírásokkal találkozunk. Ezek általában az 1600-as évekig visszamenő felekezetek szerint vezetett anyakönyvek, amelyeket mikrofilmen az Országos Levéltárban is elérhetünk. Évekkel ezelőtt magam is ott kezdtem a kutatást, s két-három generációnyit hozzá is tudtam tenni az akkor ismert állapothoz. Hátránya a dolognak, hogy a folyamat elég macerás, ki kell kérni az előzetesen kikeresett tekercseket, aminek azért van átfutási ideje, valamint hosszú órákat ülni a mikrofilmolvasó előtt sem kifejezetten mókás. Áldom a mormonok nevét, akik digitalizálták az anyagot!

Lassan a végére érek mára tervezett mondandómnak; remélem, a fentiek segítségével többen kezditek majd el saját kis nyomozásotokat. Az internet ma már elengedhetetlen a kereséshez, egyre több és több honlap, adatbázis és gyűjtemény kerül fel a világhálóra, amiket az informatikai végzettséggel nem rendelkező érdeklődő is könnyen birtokba vehet. Sok sikert kívánok hozzá! Találkozunk egy hét múlva!