Az utóbbi hetekben Somogy vármegyei, azon belül is szenyéri őseim kutatása került előtérbe, miután egy kedves követőtől érdeklődő üzenetet kaptam. A hölgy családjának egy ága szintén ebből a faluból származik, így erőinket egyesítve megpróbáljuk kideríteni, hogy rokonok vagyunk-e, csak azért, mert egy apró, kétutcás településről származunk?

A ma alig 300 fő által lakott település, Szenyér csaknem száz évvel ezelőtt még 1000 fő feletti lakosságszámmal dicsekedhetett (forrás: itt). Előbb a háború, majd az erőltetett téeszesítés azonban rányomta a bélyegét a fejlődésre: a helyi családok tízesével költöztek nagyobb városokba az új élet és a munka reményében. 

A Somogyi Néplap egyik 1966-os számában, az első hasáb alján említett Horváth Vendel a dédapám, fia és menye pedig a nagyszüleim, akik 1960-ban költöztek fel Szenyérből Budapestre

Érdekesség, hogy ezek a családok tényleg egyazon kerületbe, sőt, egy utcába költöztek, így ismerős arcok vettek mindenkit körül. Nyaranta vissza-visszajártak szülőfalujukba, a gyerekeket megismertették az ottmaradt rokonokkal, de az idő múlásával lassan megszűnt a közvetlen a kapcsolat a generációk között. Mi, unokák és dédunokák már csupán Mindenszentek környékén járunk őseink földjén, ahogyan tettem ezt én is legutóbb, mikor a kis templom mellett sétálva meglepő felfedezést tettem...

De kezdjük egy kicsit korábbról. Családunk megőrzött néhány régi fényképet a szenyéri időkből, azonban sok lakodalmas, falubeli összejöveteles képről (melyeket itt lehet megnézni) sajnos fogalmunk sincs, kiket ábrázol. Ugyanez vonatkozik néhány egyéni portréra is, melynek főszereplői ismeretlenül néznek ránk majdnem száz év távlatából.

Az egyik "ismeretlen ismerős" a családi fotóalbumban

Ez a fotó különösen izgatta a fantáziámat, mert a családban - a ruhaviselet alapján feltételezhető - egyházi személyről nem volt tudomása senkinek. Ki lehet ez az elegáns, szomorú tekintetű férfi? A választ az égiek adták meg, mégpedig a legváratlanabb pillanatban. A szenyéri "öreg" temetőben járva, ükszüleim sírjához sétálva érdeklődve olvastam a felvésett neveket, remélve, hogy az elmúlt években azonosított új rokonok közül meg tudok majd néhányat ott is találni. Ekkor vettem észre a templomhoz közel, egy régi-régi sírkövön az alábbi fotót és feliratot:

A fotó alatti felirat: " Főt. Tóth József, róm.kat. lelkész, élt 39 évet, megh. 1943. aug. 29."

Hogy még izgalmasabb legyen a történet, pont a látogatás előtti napokban sikerült a családfához kapcsolnom Balogh Erzsébet ükanyám rokonait, testvérének családjait, akik között volt egy bizonyos Tóth-ág. A sírkő előtt állva összeállt a kép: ez a Tóth József azonos azzal a lelkésszel, akinek a halotti bejegyzését megtaláltam 1943-ból, aki ükanyám unokaöccse volt, s akit a családi fotónk ábrázol. Libabőrös pillanat volt!

Telitalálat!

Némi kutakodásba kezdtem a szenyéri katolikus pap életútját illetően. Tóth József 1903. szeptember 4-én született Szenyérben, Tóth János földműves és Balogh Katalin ötödik, és egyben első fiúgyermekeként. Édesapja első feleségével Somogyfajszon élt, aki korán elhunyt, így kisgyermeke miatt új társ után nézett. Második feleségével két év után Szenyérbe költöztek, a Somogy Vármegyei levéltárban őrzött adásvételi szerződésből kiderül, 1897-ben vette a szenyéri házat Máté Pálné Kőműves Katalintól. Itt született a többi gyermek (Anna 1896, Mária 1897, Teréz 1900, halva született 1902, József 1903, Katalin 1906, Julianna 1913). A gyerekek közül kettő kivételével megélték a felnőttkort, falubeliekkel kötöttek házasságot (akik szintén köthetőek a családfámhoz, csak máshonnan).

Tóth József és dédapám, Horváth Vendel rokonsága

József egyházi pályára ment, bár erre vonatkozóan egyelőre sajnos semmilyen adatot nem találtam, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár Sematizmusában nem szerepel. 1948 előtt Szenyér a tapsonyi plébániához tartozott, nem volt önálló egység. 

1934-ben több megyei újság is lehozta, hogy apja 70 korában egy vonatbalesetben életét vesztette.

1942 augusztusában József "gazdasághoz értő főzőmindenest" keresett újsághirdetés útján, talán ekkorra már megromlott az egészsége, segítségre volt szüksége a háztartás vezetéséhez.

Egy év múlva, 1943. augusztus 29-én halt meg Szenyérben, a halál oka: "vízkór", vagyis valamilyen ödéma. Hogy 39 évesen miért volt "nyugalmazott lelkész", egyelőre nem tudni.

Visszatérve a címben feltett kérdésre, úgy tűnik, egyre több falubeliről fog kiderülni, hogy szegről-végről rokon. Évek múltán talán a falu családkönyvét is sikerült majd összeállítani, ehhez gyűjtöm továbbra is az adatokat.